Ha hajad lobog a szélben,
Nekem egyből megáll a szivverésem.
Az érzéseimet egy darabig titkolom, de amint történik valami köztünk azonnal kitálalok.
Remélem hamar kimomdhatom ezeket:
Őrülten beléd szerettem!

Összetörték a szívemet és megfogadtam, hogy soha többé nem engedem meg senkinek, hogy ezt tegye velem.Azt hittem, hogy ezt sikerül betartanom.....
De aztán elkezdtem Vele beszélgetni és minden megváltozott. Őt érdekeli, hogy hogy vagyok. Kedves, vicces és figyelmes. Eleinte csak barátként tekintettem rá noha fiú. Aztán furcsa érzéseim lettek.
Megdobbant a szívem mikor üzenetet kaptam tőle, akárhányszor meghallottam a nevét mosoly kúszott fel az arcomra és bármilyen fa viccet mondott nekem én nevettem rajta annyira, hogy a végén könnyes lett a szemem. Eleinte nem törődtem ezekkel, mondván csak barátok vagyunk. A legjobb barátnőmnek elmondtam ezeket és ő vigyorogva kijelentette, hogy én szerelmes vagyok.
Akkor ott hülyének néztem, de végiggondolván a dolgot rájöttem, hogy igaza van.
Egy ideig bűntudatom volt, mert épphogy kiszerettem Belőle, máris újra szerelmes lettem.
Rossz embernek gondoltam magamat, de a barátaim azt mondták, hogy ez jó dolog, hiszen így könnyebben elfelejtem az iránta érzett érzéseimet. Szerintük ez a néha fojtogató érzés most viszonzásra találhat hiszen Őt érdekli, hogy mi van velem! Sokszor szeretném azt hinni, hogy igazuk van és egy kicsit beleélni magamat, de a folytonos csalódások miatt nem merek lépni. Félek, hogy most sem találnak viszonzásra az érzéseim és újra csalódni fogok.
Inkább megvárom, hogy ő lépjen először...

Néha szeretnék újra kisgyerek lenni. Mert akkor az volt a legnagyobb problémám, hogy elvesztettem a kedvenc képeskönyvemet. Akkor minden olyan volt mint egy mesevilág! Boldogan szaladhattam a nagypapám karjaiba aki meséket mondott nekem a gyerekkoráról. A nagymamám finom süteményeit majszolhatnám a meleg nyári napon. Sétálni mennék a szüleimmel az erdőbe. Esténként anya jó éjt puszit adna az arcomra, hogy megvédjen a gonosz lényektől akik az ágyam alatt laknak......
Oly sok szép emlékem van a gyerekkoromból....Ha tudnám mindet újra átélném! De ez lehetetlen. Nem lehetek már ugyan az a mindig vidám, félénk kislány. Felnőttem és talán megváltoztam. De legbelül ugyan az a 4 éves kislány maradtam....

Egyedül érzem magamat. Senkit sem érdekel, hogy mi van velem. Ha én nem kezdeném el a beszélgetést, akkor nem is beszélgetnénk. Mindig én keresem a társaságukat. Félek, hogy egyszer végleg magamra maradok. Eljön majd az idő, mikor senki sem lesz rám kíváncsi és elkerülnek engem. De miért? Én csupán csak egy kis figyelemre és törődésre vágyok! Azt szeretném ha most ők keresnének engem! De félek, hogy ha többet nem beszélek velük, akkor elfelejtenek. Nekem szükségem van rájuk, még ha ők jól elvannak nélkülem.

Van amit könnyen kimondasz. Ám van olyan is amit nem mersz beismerni és kimondani. Tanakodsz, hogy hogyan mondhatnád el a legegyszerűbben. Sokféle variációt találsz, de valahogy egyik sem az igazi. Az idő telik és az érzés egyre nyomasztóbb lesz. Ki akarod mondani, túl akarsz rajta esni, de mégis, képtelen vagy megtenni. Megannyi esélyt szalasztasz el csak mert megijedsz. Félsz a választól és a reakciótól. Nem mersz lépni. Rettegsz. Pedig csak elé kéne állnod. Egy szó az egész, de te mégis meghátrálsz.

Ha valaki megbánt valamivel,akkor ne mutasd ki,hogy ezzel sikerült összetörnie.Mert akkor tovább fogja folytatni,míg végül sírva szaladsz el.Ilyen helyzetekben csak mosolyogj vagy nevess,hogy rájöjjön,minden lepereg rólad amit mond.

Minden nap mást tartogat.
Sohasem tudhatod,hogy mi történik veled holnap vagy akár egy óra múlva.
Lehet reménykedni abban,hogy a holnap jobb lesz majd.
Néha tényleg jobb,ám ez attól is függ,hogy mi/ki tette tönkre a napodat és,hogy ki próbál felvidítani.
Mert egyedül sokkal nehezebb jobb kedvre derülni mint ha egy barátod/barátnőd nevettetne meg.

Hogy miért kezdtem el írni?
A válasz egyszerű,mégis bonyolult.
Én eddigi életemben rengeteget szenvedtem.
Sok szerettem hagyott már magamra és sok barátom fordított nekem hátat.
Az érzéseimet mindig magamba fojtottam.Még akkor is csak egy halvány mosoly jelent meg az arcomon mikor a fellegekben jártam.
Ám nem bírtam tovább.
Nem tudom kimondani azt,hogy mi zajlódik le bennem,nem tudom szavakba önteni.
Így hát történetek formájában próbálom elmondani azt amit érzek.
A történeteim főszereplője mindig lány,hiszen én is az vagyok.
A főszereplő sokszor hasonló dolgokon meg át mint én,de amit a szereplő a cselekmények pillanataiban érez,azt érzem én is.Kicsit olyan mintha több életem lenne.Ám ezekkel esély nem jár.Bár a lány élete jóra fordul,az enyém lehet,hogy csak rosszabb lesz

Én szerettelek,de te becsaptál.
Én bíztam benned,de te elárultál.
Én mindent megtettem volna érted,te észre sem vettél.

Hogy mondhatnám el neked,hogy szeretlek,ha te észre sem veszel?Nem köszönsz és a tekinteted is azt sugallja,hogy ki nem állhatsz.Miért van ez?Mi rosszat tettem én,aki még csak megszólítani sem mer!Erre csak te tudod a választ,ám ezt elrejted előlem.

Én kedves vagyok,míg te mogorva.
Én viccelődök,míg te gorombán bámulsz rám.
Csak forgatod azokat a szép kék szemeidet,miközben hallgatsz.
Nem szólsz rám,hogy fejezzem be és maradjak inkább csöndben.
Helyette inkább a hátam mögött ócsárolsz.
Ám ezeket képtelen vagy a szemembe mondani.Inkább a tekinteteddel próbálsz elkergetni.
De nem tudsz,mert én nem olyan ember vagyok aki hamar meghátrál!
Küzdők a végsőkig!
Viszont hamar eljön az az idő,mikor már nem marad több erőm...
Sem felállni,sem tovább küzdeni........

Volt egy álmom....
Egy álom,melyben boldog lehettem.
Ám az álmok nem mindig válnak valóra....
De én azt akartam,hogy ez valóra váljon!
Mindent megtettem ennek érdekében,de valahogy sosem értem el.
Mindig volt valaki aki az utamba állt.
Most Te álltál az utamba és nem engedsz tovább.
Próbálsz a padlóra lökni,de én még kitartok...
Nem tudom,hogy meddig.....
De kitartok!

Minden este álomba sírom magamat.
Miattad!
Mond,miért teszed ezt velem?
Miért jó ez neked?
Régen nem voltál ilyen!
Mi tett Téged ilyenné?

Tegnap egész nap csak bántottak.
Voltak olyan pillanatok mikor a sírás határán álltam.
Viszont akárhányszor a fájdalom a hatalmába kerített,csak arra tudtam gondolni,hogy nem szabad nektek megadnom azt az örömöt,hogy összetörve lássatok!
Helyette inkább mély levegőt veszek és mosolyt erőltetek az arcomra,mintha nem lenne semmi gond.

 

Nem vagyok egy szépségkirálynő.
Nem megyek minden nap a plázába ruhát venni.
Magassarkú helyett sportcipőt hordok.
Nincsenek mély kivágású fölsőim.
Nem egy átlagos lány vagyok.
De nem is lehetek az,hiszen minden ember más!
Persze vannak olyanok akik másokra akarnak hasonlítani,így eldobják maguktól azokat a tulajdonságaikat amik őket egyedivé teszik.

Köszöntés!

Sziasztok!

Ezen a blogon mint láthatjátok,nem egy történet fog futni,hanem az én saját idézeteim és gondolataim kerülnek ide ki.Nem tudom,hogy valaki is rátalál és követi ezt az oldalt.Nem is ezért csináltam,hanem azért,hogy kiadhassam magamból az érzéseimet írás formájában.Remélem érthető. :)

További szép napot!