A legnagyobb szuperhősök a barátok...Segítik egymást mikor mindenki más elfordul tőlük, visszahoznak a szakadék széléről, helyrehozzák az összetört szíveket, támaszt nyújtanak a bajban és ha egy világ választja el egymástól őket, azonnal egymáshoz sietnek, mert a barátok örökre összetartanak.

Egy ideig futni fog utánad, de elérkezik majd a nap, amikor abbahagyja... Túl fog rajtad jutni. És pontosan ebben a pillanatban az fogod kívánni, hogy bárcsak hagytad volna, hogy elkapjon.

Leszek a dal mi felráz téged!♥
Leszek a perc mit át kell élned!♥♥
Ölel az élet mindig győzhetsz!♥♥♥
Jövök a bajban bátran dőlhetsz!♥♥♥♥

Hiába fáj menned kell már
Ne sírj hiszen mégsem fájt hogy hazudtál
De ne felejtsd el ha magányos leszel 
Tíz perced van hogy mindened összeszedd
.
Hiába fáj menned kell már
Ne sírj hiszen mégsem fájt hogy hazudtál
De ne felejtsd el ha magányos leszel
Boldog lehettél volna valakivel

Erős vagy! Igen. De tudod, hogy mit jártál be érte. Kemény volt. Sokszor voltál a kétségbeesés határán és volt, hogy azt hitted, beleőrülsz a fájdalomba. Túltetted magad azon is. Elbújtál a világ elől, ha az kellett. De volt, hogy mosolyogva álltál ki eléjük. Nem tehetted, hogy lássák. Mert ez a fájdalom a tiéd volt. Erős voltál. Megtartottad, viaskodtál, harcoltál, megértettél, elraktad, elengedted. Nem mindig ment elsőre. Görcsöltél rajta és rosszul közeledtél felé. De erős voltál. Újra neki fogtál és ha sokadszorra is, de rájöttél a helyes megoldásra. Az erő ahhoz kell, hogy megold. Nem! Ahhoz, hogy kitarts addig, amíg megoldod. Mert megoldod, csak tarts ki! Az erő azzal van, aki el is hiszi, hogy benne ott van.

Csak egy egyszerű lány vagyok...

Valakinek szép,

Valakinek csúnya,

Valakinek kedves,

Valakinek mogorva...

Olykor csendes vagyok

Máskor mindenkit túlkiabálok...

Valakinek nyitott,

Valakinek zárkózott...

Láthatsz okosnak vagy butának...

Érettnek,bölcsnek

vagy gyerekesen furcsának....

Jelenthetek bármit az életben

mégis ugyanaz maradok:

Egy lány aki élt olykor félt,

DE mindig csak ÁLMODOTT.

~ Az élet minden nap döntések elé állít. Ám nem mindig ad elég időt a döntéshozásra. Van mikor azonnal kell meghoznod azt, mely az életed végéig nyomot hagy rajtad. Olykor rossz lépést teszel meg és már nincs visszaút. Ám idővel újabb esélyt kapsz arra, hogy a régi hibádat kijavítsd. Rajtad múlik az, hogy észreveszed-e ezt az esélyt és megmered lépni a megfelelő lépéseket. Mert mindig nagy a kockázat. Dönts hát és vállald a kockázatot, mert kockázat nélkül siker sincsen. ~

Találni valakit, aki gyönyörűnek hív és nemcsak csinosnak, aki felhív, amikor bele vagy gabalyodva,aki fennmarad csak azért, hogy lássa, ahogy alszol. Várni valakire, aki homlokon csókol, aki akkor is meg akar mutatni az egész világnak, amikor csapzott vagy,aki a barátai előtt is fogja a kezed. Várni arra az egyre, aki állandóan emlékeztet rá, hogy mennyire érdekled őt, és hogy milyen szerencsés, hogy vagy neki. Várni arra az egyre, aki a barátaihoz fordulva azt mondja, -Ő az!

Ma még mosoly, holnap könnyek. 
Ma még nehéz holnap könnyebb. 
Láss egy álmot s harcolj érte.

Ma még mosoly, holnap könnyek. 
Ma még nehéz, holnap könnyebb. 
Láttam egy álmot s harcoltam érte, elhagyott az erőm, feladom, vége.....

Soha ne add fel az álmaidat!
Merj küzdeni értük, még akkor is ha nehéz és reménytelennek tűnik a helyzet!

Néztem egy filmet s egy emlék jutott eszembe. 
Az mikor először csókolóztunk. 
Kissé ügyetlen és bátortalan voltál. 
De nem csoda hiszen neked ez volt az első. 
Olyan aranyos voltál,hogy belemosolyogtam a csókba. 
Boldog voltam akkor. 
Olyan volt mintha az első csókomat kaptam volna meg. 
Pedig màr a sokadik volt.
Mégis ez volt a legédesebb.
Összesen három csókunk volt.
Odamennék hozzád és megcsókolnálak, de nincs hozzá jogom. 
Hiszen idegen vagyok a szemedben

Idegenek voltunk.
Majd egy szép délutánon kiülvén az ablakba találkoztam veled. 
Mosolyt csaltál az arcomra pedig szenvedtem. 
El sem tudod képzelni hogy mennyire. 
Feldobtad a napomat egy perc alatt. 
Este mosolyogva és boldogan szenderültem álomba. 
Tele hittel, hogy a holnap szebb és jobb lehet. 
Nem hagytál magamra és napok múlva is érdekeltelek. 
Lassan beléd szerettem. 
Pedig megfogattam, hogy többet nem leszek szerelmes. 
Mekkorát tévedtem.
Aztán te is belém szerettél, de mégsem tudtam hinni neked. 
Aztán mégis hinni kezdtem benned, bennünk. 
De......mint minden dolog, ez is véget ért. 
De nem hittem volna hogy így....
Ismét idegenek lettünk, csak most emlékekkel......

Bolyongok a sötétben nem lelvén a fényt. 
Kétségbeesetten nézek kőrbe-kőrbe. 
Egyszer csak megpillantok egy ismerős arcot a távolban.
Teszek pár félszeg lépést feléd s döbbenve ugyan akkor örömmel ismerlek fel téged. 
Rám mosolyogsz, majd sarkon fordulsz és elindulsz. 
Megszaporázva a lépteimet követni próbállak téged. 
Ám te minden egyes lépéssel egyre jobbal távolodsz tőlem.

Felemelem a fejemet s úgy indulok a csatába. 
Ne félj hogyha nehéz az életed, mert a legnehezebb csatákat mindig a legjobb harcosok kapják.

A harcot elveszítheted. 
De a csatát nem! 
Hisz' ezernyi harc vár rád a végső csatáig és mindegyik csak erősebbé tesz! 
Légy hát bátor és küzdj tovább!

Eljött hozzám a szőke herceg fehér lovon. De nem úgy mint a mesékben, nem-nem! Nem volt díszes kísérete sem fényes páncélja. Csupán egy kosárlabdája és hatalmas szíve. Szőke helyett barna volt, lova helyett meze volt.

Amikor vihar van a hullámok magasra csapnak, ne akkor merülj az igazgyöngyért a tenger mélyére.

Mikor először találkoztunk még nagyon kicsi voltam. Felnéztem rád, mert erősnek és bátornak tartottalak. Te voltál az én hősöm! Mindig megvédtél és kiálltál értem.

Aztán szépen lassan felnőttünk. Ez a szoros kötelék, amit akkor barátságnak neveztünk, szerelemmé nőtte ki magát. Először észre sem vettem, hogy valami megváltozott. Akkor vettem csak észre, mikor levetted előttem a pólódat a strandon, s én elpirultam. Innentől pedig megindult az a bizonyos lavina. A gyermeki barátságból szerelem lett. Te megtanítottad nekem, hogy milyen az ha valaki szerelmes. Az érzés jó és rossz oldalát is  egyaránt megmutattad.

De most itt állok 15 évesen és nem tudok mit lépni. Két évvel ezelőtt kegyetlenül visszautasítottál. Most sem volt ez másképp, ám ezúttal reményt is adtál, hogy ne adjam fel. Akkor mégis miért mondtál újra nemet ha azt szeretnéd, hogy tovább küzdjek? 

Tudod, sokszor feltettek nekem egy kérdést, egy kérdést amire régebben sosem tudtam megfelelő választ adni. Azt kérdezték, hogy mit mondanák a gyermekkori önmagamnak. Tudod mit válaszolnék most? Azt, hogy szeressen téged teljes szívével és sose adja fel! Hogy mégis miért nem azt tanácsolom, hogy kerüljön el téged? Mert akkor sosem szereztem volna olyan szép emlékeket és perceket amiket az elmúlt évek alatt kaptam tőled! És tudod mit? Tovább fogok küzdeni, még akkor is ha már mindenki próbál lebeszélni róla! Mert én még hiszek a csodákban!

Az a rózsa, amely a viharban nyílik, a legszebb és a legritkább.

Kérlek ne mondj olyan butaságot, hogy ismersz. Mert tévedsz! Nem tudsz rólam semmit azon kívül, hogy hogyan viselkedek a közeledben. Kevered a viselkedésemet a jellememmel és nem akarsz megismerni csak mert azt hiszed, hogy már régóta ismersz.
Ám az imént olyan dolgokat mondtam neked amiket alig akartál nekem elhinni, hisz a viselkedésemből nem ez jött le neked. Azt hitted, hogy én egy erős, talpraesett, bátor és makacs lány vagyok. Ám a látszat sokszor csalóka.Ugyanis egyáltalán nem vagyok erős sem talpraesett. Engem is össze lehet törni, én is sebezhető vagyok ugyan úgy mint te! Én is tudok üvöltve sírni és a padlón feküdni, az én szívemet is darabokra lehet törni! Érted már, hogy miről beszéltem? Te csak azt látod, hogy hogyan viselkedek, míg a barátaim a lelkembe látnak. Ők látják, hogy mikor sírok belül miközben mosolygok. Látják a szememben a fájdalmat és a könnyeket amiket mások észre sem vesznek. Tehát, te nem ismersz és ha nem akarsz, akkor sosem fogsz.

Remeg a kezem akár a kocsonya.

A lábaim már képtelenek elbírni a súlyomat.

Földre rogyok és csak bámulok magam elé.

Képtelen vagyok felfogni azt amiket az imént a fejemhez vágtál.

Te csöndben, diadalittasan,hátat fordítva nekem, elsétálsz és vissza sem nézel rám.

Én csak térdelek a hideg földön és könnyes szemekkel nézem az egyre távolodó alakodat.

Kemény szavaid visszhangoznak a fejemben újra és újra.

Hirtelen minden emlékem eszembe jut - jó és rossz egyaránt - ám ez sem feledteti el velem az imént történteket.

Remegő lábakkal állok fel, kezemmel letörlöm a könnyeimet melyek idő közben megeredtek, s teszek egy félszeg lépést előre, majd még egyet. 

Reszketve iramodok neki, hogy utolérjelek.

Botladozva, de haladok a célom felé mely ott sétál előttem alig pár méterre.
Amint közelebb érek karjaimat a derekadra kulcsolom így kényszerítve a megállásra.

Így állunk pár percig, majd próbálod lefejteni a karjaimat a testedről ám én nem hagyom.

Mentőövként kapaszkodok beléd miközben újabb könnycseppek hagyják el a szememet ezzel eláztatva a pólódat.

Ám te erősebb vagy mint én - lelkileg és fizikailag egyaránt - így könnyedén lefejted a karjaimat.

Még egyszer rám emeled barnás-zöld szemeidet - amikben most mintha fájdalmat látnék - majd egy mondat hagyja el a szádat; Undorodom tőled! s újra elsétálsz, vagy talán elmenekülsz.

Ismét a földre löksz, ám most nincs több erőm felkelni....

* Fáj, igaz? A fájdalom belülről emészt fel és méregként árad szét a testedben. Rettegsz, igaz? Rettegsz attól, hogy örökre elveszíted és többet nem látod. Nem akarod elfogadni, hogy nincs kiút. Küzdesz, harcolsz, de semmi értelme és ezt te jól tudod. Mégis tovább harcolsz. *

Egyszer megkérdeztem a szívemet és az agyamat, hogy mit tegyek.
Így felelt az eszem:
- Hagyd abba! Nem éri meg! Ne küzdj tovább, inkább add fel, mert nem éri meg.
Ezt válaszolta a szívem:
- Harcolj a végsőkig! Menj tovább és ne add fel!Menni fog ha kitartó vagy és bár most fáj, de lesz ez jobb is!
Mind a ketten más-más tanáccsal láttak el és ez összezavart.

Nehéz végignézni azt, hogy az amit látsz lassan emlékké válik és soha többé nem élheted át ugyan úgy még egyszer. Mert bár újra és újra elmehetsz arra a helyre, mégsem lesz ugyan olyan mint akkor, mikor először voltál ott. Soha többé nem élheted át azt a varázst és érezheted azt, mit akkor éreztél.

*Legyünk csak barátok* Mondani könnyebb, mint teljesíteni. Nem lehetsz valakinek csak a barátja akibe valaha szerelmes voltál. Az idő múlásával persze ez a szerelem elhalványulhat, de nem szűnhet meg. Mindig szeretni fogod és sokkal jobban fogsz hozzá kötődni mint egy baráthoz, ugyan akkor nem fogod érezni azt a maró és fájó érzést mikor mással látod kézen fogva az utcán. Nem fog úgy fájni, de szomorú leszel, mert ő boldog nélküled, míg te még mindig kötődni fogsz hozzá, bármennyire is küzdesz ellene.

~ Csupán egy szóról van szó, melyet már rég ki kellett volna mondanom. De valahogy sosem jött össze. Hiába mondtam, hogy megteszem.....a végén mégis megfutamodtam. Egyszerűen nem megy! Képtelen vagyok kimondani! Mert bár csak egy szóról van szó, de ez a kezedbe adja annak a lehetőségét, hogy padlóra küldj és összetörd a szívemet. Sokszor megtették már velem ezt és félek, sőt, rettegek, hogy te is ezt teszed! ~

"Miért küldesz képet ha tudod, hogy szeretlek? Miért szeretlek ha te engem nem? Miért tennék meg mindent azért, hogy egy ''<3" ilyet kapjak tőled? Miért nem vagyok neked elég jó? Miért vagyok ennyire szerelmes beled ha sokszor fájdalmat okozol?
Mond meg, hogy miért, mert én már semmit sem értek! "

Nélkülözhetőnek lenni borzalmas érzés. Főképp ha annak az embernek nincs rád szüksége aki számodra a legfontosabb és mindent megtennél érte. Akár tűzbe is nyúlnál ha ezzel segíteni tudnál neki. Nem törődve semmivel rohannál hozzá ha hívna, míg ő kifogásokat találna mikor szükséged lenne rá. Az igaz barát mindig szakít rád időt még akkor is ha éppen egy perc ideje sem lenne. Ha még így is képes lenne rád éppen annyi időt szakítani, hogy megöleljen, az már az igaz barátságra utal. Mert egy barát mindenre képes azért aki fontos neki.
De rettenetes azt érezni, hogy ez fordítva nem igaz. Mert te mennél, futnál, rohannál a hívására....De ő csak ülne tovább nem törődne azzal, hogy szükséged van rá!

Ha hajad lobog a szélben,
Nekem egyből megáll a szivverésem.
Az érzéseimet egy darabig titkolom, de amint történik valami köztünk azonnal kitálalok.
Remélem hamar kimomdhatom ezeket:
Őrülten beléd szerettem!

Összetörték a szívemet és megfogadtam, hogy soha többé nem engedem meg senkinek, hogy ezt tegye velem.Azt hittem, hogy ezt sikerül betartanom.....
De aztán elkezdtem Vele beszélgetni és minden megváltozott. Őt érdekeli, hogy hogy vagyok. Kedves, vicces és figyelmes. Eleinte csak barátként tekintettem rá noha fiú. Aztán furcsa érzéseim lettek.
Megdobbant a szívem mikor üzenetet kaptam tőle, akárhányszor meghallottam a nevét mosoly kúszott fel az arcomra és bármilyen fa viccet mondott nekem én nevettem rajta annyira, hogy a végén könnyes lett a szemem. Eleinte nem törődtem ezekkel, mondván csak barátok vagyunk. A legjobb barátnőmnek elmondtam ezeket és ő vigyorogva kijelentette, hogy én szerelmes vagyok.
Akkor ott hülyének néztem, de végiggondolván a dolgot rájöttem, hogy igaza van.
Egy ideig bűntudatom volt, mert épphogy kiszerettem Belőle, máris újra szerelmes lettem.
Rossz embernek gondoltam magamat, de a barátaim azt mondták, hogy ez jó dolog, hiszen így könnyebben elfelejtem az iránta érzett érzéseimet. Szerintük ez a néha fojtogató érzés most viszonzásra találhat hiszen Őt érdekli, hogy mi van velem! Sokszor szeretném azt hinni, hogy igazuk van és egy kicsit beleélni magamat, de a folytonos csalódások miatt nem merek lépni. Félek, hogy most sem találnak viszonzásra az érzéseim és újra csalódni fogok.
Inkább megvárom, hogy ő lépjen először...

Néha szeretnék újra kisgyerek lenni. Mert akkor az volt a legnagyobb problémám, hogy elvesztettem a kedvenc képeskönyvemet. Akkor minden olyan volt mint egy mesevilág! Boldogan szaladhattam a nagypapám karjaiba aki meséket mondott nekem a gyerekkoráról. A nagymamám finom süteményeit majszolhatnám a meleg nyári napon. Sétálni mennék a szüleimmel az erdőbe. Esténként anya jó éjt puszit adna az arcomra, hogy megvédjen a gonosz lényektől akik az ágyam alatt laknak......
Oly sok szép emlékem van a gyerekkoromból....Ha tudnám mindet újra átélném! De ez lehetetlen. Nem lehetek már ugyan az a mindig vidám, félénk kislány. Felnőttem és talán megváltoztam. De legbelül ugyan az a 4 éves kislány maradtam....

Egyedül érzem magamat. Senkit sem érdekel, hogy mi van velem. Ha én nem kezdeném el a beszélgetést, akkor nem is beszélgetnénk. Mindig én keresem a társaságukat. Félek, hogy egyszer végleg magamra maradok. Eljön majd az idő, mikor senki sem lesz rám kíváncsi és elkerülnek engem. De miért? Én csupán csak egy kis figyelemre és törődésre vágyok! Azt szeretném ha most ők keresnének engem! De félek, hogy ha többet nem beszélek velük, akkor elfelejtenek. Nekem szükségem van rájuk, még ha ők jól elvannak nélkülem.

Van amit könnyen kimondasz. Ám van olyan is amit nem mersz beismerni és kimondani. Tanakodsz, hogy hogyan mondhatnád el a legegyszerűbben. Sokféle variációt találsz, de valahogy egyik sem az igazi. Az idő telik és az érzés egyre nyomasztóbb lesz. Ki akarod mondani, túl akarsz rajta esni, de mégis, képtelen vagy megtenni. Megannyi esélyt szalasztasz el csak mert megijedsz. Félsz a választól és a reakciótól. Nem mersz lépni. Rettegsz. Pedig csak elé kéne állnod. Egy szó az egész, de te mégis meghátrálsz.

Ha valaki megbánt valamivel,akkor ne mutasd ki,hogy ezzel sikerült összetörnie.Mert akkor tovább fogja folytatni,míg végül sírva szaladsz el.Ilyen helyzetekben csak mosolyogj vagy nevess,hogy rájöjjön,minden lepereg rólad amit mond.

Minden nap mást tartogat.
Sohasem tudhatod,hogy mi történik veled holnap vagy akár egy óra múlva.
Lehet reménykedni abban,hogy a holnap jobb lesz majd.
Néha tényleg jobb,ám ez attól is függ,hogy mi/ki tette tönkre a napodat és,hogy ki próbál felvidítani.
Mert egyedül sokkal nehezebb jobb kedvre derülni mint ha egy barátod/barátnőd nevettetne meg.

Hogy miért kezdtem el írni?
A válasz egyszerű,mégis bonyolult.
Én eddigi életemben rengeteget szenvedtem.
Sok szerettem hagyott már magamra és sok barátom fordított nekem hátat.
Az érzéseimet mindig magamba fojtottam.Még akkor is csak egy halvány mosoly jelent meg az arcomon mikor a fellegekben jártam.
Ám nem bírtam tovább.
Nem tudom kimondani azt,hogy mi zajlódik le bennem,nem tudom szavakba önteni.
Így hát történetek formájában próbálom elmondani azt amit érzek.
A történeteim főszereplője mindig lány,hiszen én is az vagyok.
A főszereplő sokszor hasonló dolgokon meg át mint én,de amit a szereplő a cselekmények pillanataiban érez,azt érzem én is.Kicsit olyan mintha több életem lenne.Ám ezekkel esély nem jár.Bár a lány élete jóra fordul,az enyém lehet,hogy csak rosszabb lesz

Én szerettelek,de te becsaptál.
Én bíztam benned,de te elárultál.
Én mindent megtettem volna érted,te észre sem vettél.

Hogy mondhatnám el neked,hogy szeretlek,ha te észre sem veszel?Nem köszönsz és a tekinteted is azt sugallja,hogy ki nem állhatsz.Miért van ez?Mi rosszat tettem én,aki még csak megszólítani sem mer!Erre csak te tudod a választ,ám ezt elrejted előlem.

Én kedves vagyok,míg te mogorva.
Én viccelődök,míg te gorombán bámulsz rám.
Csak forgatod azokat a szép kék szemeidet,miközben hallgatsz.
Nem szólsz rám,hogy fejezzem be és maradjak inkább csöndben.
Helyette inkább a hátam mögött ócsárolsz.
Ám ezeket képtelen vagy a szemembe mondani.Inkább a tekinteteddel próbálsz elkergetni.
De nem tudsz,mert én nem olyan ember vagyok aki hamar meghátrál!
Küzdők a végsőkig!
Viszont hamar eljön az az idő,mikor már nem marad több erőm...
Sem felállni,sem tovább küzdeni........

Volt egy álmom....
Egy álom,melyben boldog lehettem.
Ám az álmok nem mindig válnak valóra....
De én azt akartam,hogy ez valóra váljon!
Mindent megtettem ennek érdekében,de valahogy sosem értem el.
Mindig volt valaki aki az utamba állt.
Most Te álltál az utamba és nem engedsz tovább.
Próbálsz a padlóra lökni,de én még kitartok...
Nem tudom,hogy meddig.....
De kitartok!

Minden este álomba sírom magamat.
Miattad!
Mond,miért teszed ezt velem?
Miért jó ez neked?
Régen nem voltál ilyen!
Mi tett Téged ilyenné?

Tegnap egész nap csak bántottak.
Voltak olyan pillanatok mikor a sírás határán álltam.
Viszont akárhányszor a fájdalom a hatalmába kerített,csak arra tudtam gondolni,hogy nem szabad nektek megadnom azt az örömöt,hogy összetörve lássatok!
Helyette inkább mély levegőt veszek és mosolyt erőltetek az arcomra,mintha nem lenne semmi gond.

 

Nem vagyok egy szépségkirálynő.
Nem megyek minden nap a plázába ruhát venni.
Magassarkú helyett sportcipőt hordok.
Nincsenek mély kivágású fölsőim.
Nem egy átlagos lány vagyok.
De nem is lehetek az,hiszen minden ember más!
Persze vannak olyanok akik másokra akarnak hasonlítani,így eldobják maguktól azokat a tulajdonságaikat amik őket egyedivé teszik.

Köszöntés!

Sziasztok!

Ezen a blogon mint láthatjátok,nem egy történet fog futni,hanem az én saját idézeteim és gondolataim kerülnek ide ki.Nem tudom,hogy valaki is rátalál és követi ezt az oldalt.Nem is ezért csináltam,hanem azért,hogy kiadhassam magamból az érzéseimet írás formájában.Remélem érthető. :)

További szép napot!