Majd egy szép délutánon kiülvén az ablakba találkoztam veled.
Mosolyt csaltál az arcomra pedig szenvedtem.
El sem tudod képzelni hogy mennyire.
Feldobtad a napomat egy perc alatt.
Este mosolyogva és boldogan szenderültem álomba.
Tele hittel, hogy a holnap szebb és jobb lehet.
Nem hagytál magamra és napok múlva is érdekeltelek.
Lassan beléd szerettem.
Pedig megfogattam, hogy többet nem leszek szerelmes.
Mekkorát tévedtem.
Aztán te is belém szerettél, de mégsem tudtam hinni neked.
Aztán mégis hinni kezdtem benned, bennünk.
De......mint minden dolog, ez is véget ért.
De nem hittem volna hogy így....
Ismét idegenek lettünk, csak most emlékekkel......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése