Ha hajad lobog a szélben,
Nekem egyből megáll a szivverésem.
Az érzéseimet egy darabig titkolom, de amint történik valami köztünk azonnal kitálalok.
Remélem hamar kimomdhatom ezeket:
Őrülten beléd szerettem!

Összetörték a szívemet és megfogadtam, hogy soha többé nem engedem meg senkinek, hogy ezt tegye velem.Azt hittem, hogy ezt sikerül betartanom.....
De aztán elkezdtem Vele beszélgetni és minden megváltozott. Őt érdekeli, hogy hogy vagyok. Kedves, vicces és figyelmes. Eleinte csak barátként tekintettem rá noha fiú. Aztán furcsa érzéseim lettek.
Megdobbant a szívem mikor üzenetet kaptam tőle, akárhányszor meghallottam a nevét mosoly kúszott fel az arcomra és bármilyen fa viccet mondott nekem én nevettem rajta annyira, hogy a végén könnyes lett a szemem. Eleinte nem törődtem ezekkel, mondván csak barátok vagyunk. A legjobb barátnőmnek elmondtam ezeket és ő vigyorogva kijelentette, hogy én szerelmes vagyok.
Akkor ott hülyének néztem, de végiggondolván a dolgot rájöttem, hogy igaza van.
Egy ideig bűntudatom volt, mert épphogy kiszerettem Belőle, máris újra szerelmes lettem.
Rossz embernek gondoltam magamat, de a barátaim azt mondták, hogy ez jó dolog, hiszen így könnyebben elfelejtem az iránta érzett érzéseimet. Szerintük ez a néha fojtogató érzés most viszonzásra találhat hiszen Őt érdekli, hogy mi van velem! Sokszor szeretném azt hinni, hogy igazuk van és egy kicsit beleélni magamat, de a folytonos csalódások miatt nem merek lépni. Félek, hogy most sem találnak viszonzásra az érzéseim és újra csalódni fogok.
Inkább megvárom, hogy ő lépjen először...

Néha szeretnék újra kisgyerek lenni. Mert akkor az volt a legnagyobb problémám, hogy elvesztettem a kedvenc képeskönyvemet. Akkor minden olyan volt mint egy mesevilág! Boldogan szaladhattam a nagypapám karjaiba aki meséket mondott nekem a gyerekkoráról. A nagymamám finom süteményeit majszolhatnám a meleg nyári napon. Sétálni mennék a szüleimmel az erdőbe. Esténként anya jó éjt puszit adna az arcomra, hogy megvédjen a gonosz lényektől akik az ágyam alatt laknak......
Oly sok szép emlékem van a gyerekkoromból....Ha tudnám mindet újra átélném! De ez lehetetlen. Nem lehetek már ugyan az a mindig vidám, félénk kislány. Felnőttem és talán megváltoztam. De legbelül ugyan az a 4 éves kislány maradtam....

Egyedül érzem magamat. Senkit sem érdekel, hogy mi van velem. Ha én nem kezdeném el a beszélgetést, akkor nem is beszélgetnénk. Mindig én keresem a társaságukat. Félek, hogy egyszer végleg magamra maradok. Eljön majd az idő, mikor senki sem lesz rám kíváncsi és elkerülnek engem. De miért? Én csupán csak egy kis figyelemre és törődésre vágyok! Azt szeretném ha most ők keresnének engem! De félek, hogy ha többet nem beszélek velük, akkor elfelejtenek. Nekem szükségem van rájuk, még ha ők jól elvannak nélkülem.

Van amit könnyen kimondasz. Ám van olyan is amit nem mersz beismerni és kimondani. Tanakodsz, hogy hogyan mondhatnád el a legegyszerűbben. Sokféle variációt találsz, de valahogy egyik sem az igazi. Az idő telik és az érzés egyre nyomasztóbb lesz. Ki akarod mondani, túl akarsz rajta esni, de mégis, képtelen vagy megtenni. Megannyi esélyt szalasztasz el csak mert megijedsz. Félsz a választól és a reakciótól. Nem mersz lépni. Rettegsz. Pedig csak elé kéne állnod. Egy szó az egész, de te mégis meghátrálsz.

Ha valaki megbánt valamivel,akkor ne mutasd ki,hogy ezzel sikerült összetörnie.Mert akkor tovább fogja folytatni,míg végül sírva szaladsz el.Ilyen helyzetekben csak mosolyogj vagy nevess,hogy rájöjjön,minden lepereg rólad amit mond.